Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatták a DVSC új szakmai stábját

2011.01.10

Debrecen — Magyarországot eddig is jól ismerte, de Debrecennel korábban nem volt semmilyen kapcsolata Zdenek Scasnynak (53), a bajnoki címvédő DVSC-TEVA focicsapata új vezetőedzőjének, aki tegnap mutatkozott be.

 

Erdélyi Miklós kapusedző (balról), Zdenek Scasny vezetőedző, Meszlényi Tibor és Sándor Tamás pályaedző azért dolgozik, hogy a bajnokság végén dobogón végezzen a Debrecen

 

– Nem ismeretlen a csapat, több DVD-t láttam a meccsei közül. Elődöm, Herczeg András nagyon jó munkát végzett, arra mindenképpen lehet alapozni, de a saját tapasztalataimat is hasznosítom – említette az angolul, németül, oroszul és görögül beszélő cseh szakember, aki hat éve a Panathinaikosszal a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt. – A hazai eredményekre nem is lehet panasz, de idegenben jobb teljesítményt kell nyújtani, ehhez bátrabb támadójátékra van szükség.

Az biztos, hogy Adamo Coulibalynak az eddig látottaknál sokkal többet kell nyújtania, ha engem is meg akar győzni. A Sparta Prahát két bajnoki címig, a Viktoria Zizkovot pedig Cseh Kupa-győzelemig vezető tréner mellett felsorakoztak új munkatársai – Meszlényi Tibor (54), Sándor Tamás (36) pályaedző, valamint Erdélyi Miklós (30) kapusedző –, de a szakmai igazgató, Herczeg András (54) nem vett részt a bemutatkozáson. Távolmaradását Szima Gábor (51), a klub elnök-tulajdonosa indokolta.

– Herczeg András marad a klub alkalmazottja, de szakmai igazgatóként nem tartozik hozzá sem az NB I-es, sem az NB II-es együttes, ő a legkisebbektől az NB III-as fiókcsapatig felügyel a szakmai munkáért – mondta Szima Gábor, aki a közelmúlt személyi változásaival kapcsolatban megjegyezte, a sportigazgatói és a technikai vezetői poszton szükség volt a váltásra, míg a klubmenedzserként tevékenykedő Herczeg viszont maga döntött úgy: nem kívánja meghosszabbítani 2010. december 31-én lejáró szerződését.

A sajtótájékoztatón ismét felvetődtek az elmúlt időszak hibái, Rudolf Gergely (25) elgépelt szerződése, valamint Máté Péter (26) jogosulatlan kupaszereplése. Szima tudja, hogy ezeknél az eseteknél kik hibáztak, de ezt a klub belügyének tekinti, s nem kívánja nyilvánosságra hozni a részleteket.
A felkészülését ma kezdő Loki ötödik a bajnokságban, hátránya nyolc pont az éllovas Videotonnal szemben. – Jelentős a lemaradásunk, de a második helyre mindenképpen szeretnénk odaérni – tette hozzá a klubelnök.

 

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Admin

9400. Sopron
Ferenczy János utca. 2.

soproni.jatekvezetok@gmail.com

Levelezőlista



Statisztika

Online: 7
Összes: 169539
Hónap: 2111
Nap: 183