Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igenis tudunk összetartó nép lenni - a helyi magyaroknál járt a Kassai, Erős, Vámos trió

2010.07.03

A Dél-Afrikában élő magyarok közössége vacsorára látta vendégül a világbajnokságon eddig három mérkőzésen is remekül teljesítő Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor játékvezetői hármast.

 

A világbajnokság játékvezetői több mint négy hete vannak összezárva, és bár szigorú előírásokat kell betartaniuk, a Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor trió péntek este kimenőt kapott, hogy eleget tegyen a midrandi Magyar Tanya meghívásának. A helyi magyarok minden héten pénteken és vasárnap is összegyűlnek, és nagy szeretettel fogadták a játékvezetői hármast, akikre nagyon büszkék az eddigi teljesítményük miatt.

Kassaiék egy üveg fütyülős barackpálinkával és egy kisméretű futballmezzel ajándékozták meg a vendéglátókat, akik igazi magyar ízeket varázsoltak az asztalra, babgulyás, túrós csúsza és almás rétes volt a menü.

A vacsora alatt persze a bíráskodással kapcsolatos témák is előkerültek, a trió a vb-meccsek ítéleteiről ugyan nem beszélhetett, általánosságokról viszont igen, így aztán az az érdeklődő is választ kapott, aki felvetette, miért van annyi bírói hiba a vébén. "Ezt is ugyanúgy el lehet rontani, mint a babgulyást" - mondta Kassai, aki nem a péntek esti leves miatt hozta a példát, az ugyanis elsőrangú volt.

Erős Gábor civilben három büfét működtet, Vámos Tibor iskolaigazgató, Kassai Viktor pedig nyomdaipari értékesítő, így az is szóba került, hogy lehet összeegyeztetni a munkát a játékvezetéssel, ami nem mindig könnyű, miközben Angliában Howard Webb profi szerződéssel rendelkezik.

Az otthoni játékvezetőknek egy meccsért járó bruttó 66 ezer forint sem nevezhető veretes összegnek, pláne, ha a focisták fizetéséhez hasonlítjuk, és amíg a csapatok néha már egy nappal a találkozó előtt leutaznak a helyszínre, a bírók legtöbbször munka után indulnak vezetni, ami miatt ők nem panaszkodnak, csak azért említik meg, mert így teljes a kép.

Kassaiékért fél tízre jött a sofőr, hogy visszavigye őket a szállásra, a beszélgetések és az elhúzódó Uruguay-Ghána meccs miatt azonban majdnem tizenegy óra volt, mire elköszöntek, de a távozás előtt még mindannyian megosztották érzéseiket az estével kapcsolatban.

"Jó pár tornán voltunk már, de először fordult elő, hogy egy magyar közösség meghívott minket. Nagyon jólesett, hogy ilyen távol a hazától magyarul beszélő emberekkel találkozhattam, akik régóta itt élnek, mégis úgy beszélik a magyart, mintha tegnap jöttek volna el. Ez a közösség is bizonyítja, hogy igenis tudunk összetartó nép lenni, hiszen az itteniek hetente többször összejárnak, örülök, hogy itt lehettünk, és hogy sikerült örömet okozni az otthonról hozott ajándékkal" - mondta Erős Gábor.

"Szavakban nehéz kifejezni ezt az élményt, fantasztikus volt hosszú hetek után újra magyar szót hallani. Csodálatos és tiszteletre méltó dolog a hagyományőrzés, hogy van kire büszkének lenni, és azt hiszem, nekünk magyaroknak van mire emlékezni. Nem akarok nagy szavakat használni, de igazán felemelő érzés volt, hogy ilyen szeretettel fogadtak minket" - értékelt Vámos Tibor, aki bevallotta, hogy kicsit el is érzékenyült.

Kassai Viktor azt emelte ki, hogy üde színfolt volt, hogy eljöhettek ide, és érezhették, hogy magyarok, a FIFA-nál ugyanis nem jelent semmit, hogy az ember milyen nemzetiségű.

Hogy a magyar trió kap-e még feladatot a vébén, az napokon belül kiderül, mindenesetre javítana az esélyeiken, ha a hátralévő két negyeddöntőn azonos kontinensről érkező csapatok jutnának tovább, úgyhogy aki szeretné még Kassaiékat látni, az szorítson egy spanyol-német vagy egy paraguayi-argentin elődöntőért.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Admin

9400. Sopron
Ferenczy János utca. 2.

soproni.jatekvezetok@gmail.com

Levelezőlista



Statisztika

Online: 2
Összes: 109497
Hónap: 1548
Nap: 124