Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiprich: Hollandia ellen nincs veszítenivalónk

2011.03.25

Az eddigi összecsapásokon a hollandok hat, a magyarok öt sikert könyvelhettek el a két döntetlen mellett. A legutóbbi öt találkozón mindannyiszor a hollandok diadalmaskodtak, mostanáig az utolsó magyar győzelem 1984 októberében volt, azaz majdnem 27 éve tartó kudarcszériának vethet véget Egervári Sándor együttese.

A csapatok legutóbbi két összecsapásán kiütéses holland diadal született: 1994-ben, Eindhovenben 7–1-re, tavaly nyáron pedig Amszterdamban 6–1-re nyert az Oranje.

Kiprich József játszott azon az 1984-es találkozón, amikor utoljára legyőztük a hollandokat.

„Egy nagyon jó hangulatú meccs volt a Feyenoord stadionjában. Maga a mérkőzés is jó volt, amelyen akár nagyobb is lehetett volna a különbség a javunkra, mivel kettő-egyes vezetésnél tizenegyest hibáztunk. Ha jól emlékszem, Varga József volt, aki fölélőtte a büntetőt."

A Gyirmót jelenlegi trénere szerint feljövőben van a magyar futball.

„Az elmúlt öt-hat évben sikerült az utánpótlást helyretenni, s ennek az eredménye az U20-as vb-bronzérem, illetve az, ahogyan Egervári Sándor beépíti a fiatalokat a felnőttválogatottba. Természetesen még így is óriási a különbség a magyar és a holland futball között. Nincs veszítenivalónk, pont vagy pontok szerzése bravúrnak számítana, ha kikapunk, az a papírforma."

Kiprich örül, hogy ismét van egy magyar játékos, aki rendkívül sikeres Hollandiában.

„Dzsudzsák Balázs nagyon jó labdarúgó. Szerintem azonban már kinőtte a holland bajnokságot és úgy vélem, Spanyolország lenne számára a legmegfelelőbb. Ott is úgy futballoznak, mint Hollandiában, csak magasabb a színvonal."

A válogatottban hetvenszer pályára lépő támadó még mindig nagy kedvenc Rotterdamban.

„Tavaly nyáron jártam kint utoljára, meghívtak a Feyenoord év eleji gálameccsére, ahol én voltam a meglepetés. Csereként álltam be egy öregfiúk-mérkőzésen úgy, hogy senki nem tudta, hogy ott vagyok. Megható volt a szurkolók reakciója, akik még ma sem felejtettek el."

A kapcsolat megmaradt, korábban akadémiát is indított a fővárosban a Feyenoord.

„Tényleg volt egy ilyen kezdeményezés, s számítottak a munkámra. Sajnos történt egy vezetőségváltás, így aztán véget ért az együttműködés."

A válogatott összecsapással kapcsolatos hír, hogy szerdán újabb neves labdarúgó, Mark van Bommel dőlt ki a holland válogatott keretéből.
Az AC Milan védekező középpályása alapembernek számít a világbajnoki ezüstérmes csapatban, ám apósának, Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak ezúttal le kell mondania róla, miután szerdára kiderült, hogy combsérülése biztosan nem jön rendbe a pénteki, budapesti mérkőzésre.
A holland csapatot komoly sérüléshullám sújtja, van Bommel mellett Maarten Stekelenburg, Arjen Robben, Theo Janssen, Klas-Jan Huntelaar és Hedwiges Maduro sem állhat a kapitány rendelkezésére. Helyükre Luuk de Jong, Ruud van Nistelrooy, Jeremain Lens és Stijn Schaars került a keretbe.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Admin

9400. Sopron
Ferenczy János utca. 2.

soproni.jatekvezetok@gmail.com

Levelezőlista



Statisztika

Online: 6
Összes: 169550
Hónap: 2114
Nap: 190