Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megalakul a Játékvezető Képző Központ

2010.08.03

Megalakul a Játékvezető Képző Központ

Megalakul a Játékvezető Képző Központ

2010. 07. 30.

Sikeresek voltak a központi talent napok


Az UEFA Játékvezető Konvenció keretében négy évvel ezelőtt az MLSZ Játékvezető Bizottsága három kiemelt projekt végrehajtását vállalta: az elit kategória (FIFA, NB I) támogatását, a játékvezetői létszám emelését, valamint a talent-mentor program keretében a tehetségekkel való kiemelt foglalkozást. Ez utóbbi az utánpótlás-rendszer átalakítását is jelenti.

Valamennyi - megyék által javasolt - tehetséges játékvezető bekerült egy országos nyilvántartásba, ahol eredményeiket folyamatosan vezetik. A talent-mentor rendszer kialakítása biztosítja a tehetségekkel való folyamatos kapcsolattartást, fejlődésük segítését. A program első két kategóriájába bekerültek 55%-a lépett előre magasabb osztályba, vannak, akik ma már a FIFA-keret tagjai. Ennek is betudható, hogy az országos keretben soha nem tapasztalt fluktuáció mehetett végbe. Ezzel párhuzamosan több mint kétezer játékvezető tette le az alapfokú vizsgát, közülük számos tehetség szépen halad a "ranglistán".

A FIFA és UEFA óriási energiát és pénzt mozgósít a képzés modernizálására, az időben felfedezett, tehetséges játékvezetők nemzetközi követelmények szerinti, központi képzésére. Az európai szövetség ezért is hozta létre Nyonban központi játékvezető-képző centrumát, melynek megnyitására, első kétheti képzésre nyolc ország között hazánk is meghívást kapott. Farkas Ádám, Berettyán Péter és Horváth Róbert a napokban már sikeresen teljesítette a Svájcból irányított írásbeli és szóbeli nyelvvizsgát.

Az MLSZ JB tovább kívánja fejleszteni az utánpótlás-játékvezető képzés jelenlegi intézményi és szakmai rendszerét.

A képzés átalakításának célja:

· A játékvezetők képzésének minőségi fejlesztése
· Összhang a nemzetközi és hazai intézményrendszerrel
· A képzés centralizálásával az oktatás és követelményrendszer egységesítése
· A megyékben folyó játékvezető képzés szakmai támogatása

A részletek kidolgozására munkacsoport jött létre, amelynek vezetője Székely Ferenc, tagjai Hartmann Lajos, Ring János és Dubraviczky Attila. A működés költségeinek nagy részét az UEFA által nyújtott pénzügyi támogatás fedezi.

A Játékvezető Képző Központ (Akadémia) várhatóan 2010. október 28-án kezdheti meg működését, előtte a kiválasztás több lépcsős rendszerben zajlik le.

A munkacsoport által kidolgozott tájékoztató (vita) anyag ide kattintva olvasható.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Admin

9400. Sopron
Ferenczy János utca. 2.

soproni.jatekvezetok@gmail.com

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 169919
Hónap: 2328
Nap: 167