Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ötvenéves soproni bajnokcsapat

2011.06.11

Az idén 90 éves Soproni VSE csapata az elmúlt hétvégén megnyerte az NB III Bakony-csoportjának küzdelmeit, és érdekesség, hogy ötven évvel ezelőtt ugyancsak NB III-as bajnokcsapatot ünnepelhetett a klub és a város.

Az Északnyugati csoport bajnokságát nyerte az SVSE és jutott fel az NB II-be.

A korabeli krónikák szerint a lila-fehér együttes nagyszerű teljesítményt nyújtott, hiszen az egyik legerősebb régió bajnoka lett. Különösen a Győri MÁVDAC és a Pápai Textiles csapatával vívott nagy küzdelmet, végül is három pont előnnyel került ki győztesen a vetélkedésből.

Az SVSE volt egyébként az egész NB III leggólképesebb csapata: 83 gólt szerzett. A gólok csaknem harmadrészét – 24-et – kitűnő középcsatára, Ferling József érte el.

„Ha jól emlékszem, az utolsó mérkőzést a MÁVDAC ellen játszottuk, az döntötte el a bajnoki cím sorsát – meséli Ferling József, aki nemsokára betölti a 80. életévét. – A fontos hétvégi mérkőzésre tekintettel szerdától rejtekhelyre vonult a csapatunk. Muckon akkoriban a madár sem járt és edzeni is tudtunk egy szabad területen. Csak a meccs előtt jöttünk vissza Sopronba. A korabeli tudósítás szerint hatezer-ötszázan szurkoltak a Vasút-pályán. Engem Ajtony Csaba őrzött, gólt nem tudtam rúgni mellette, de kiharcoltam egy tizenegyest. Jó néhány évvel később, amikor összetalálkozott a fiammal, küldött nekem egy névjegykártyát, az volt ráírva: ťa megforgatott sporttársŤ. A meccsen öt-egyre győztünk és feljutottunk az NB II-be. Ott már nem ment olyan jól a csapatnak, végül Rajnai Jancsi és én is befejeztük az aktív játékot."

Az NB III-as bajnoki címet 14 játékos vívta ki. A legtöbbször ebben az összeállításban szerepelt a csapat: Kormos – Rácz, Ferenc, Sift – Polgár, Király – Csete, Rajnai, Ferling, Kiss, Szabó. Közülük Ferling, Kiss, Polgár, Sift, Ferenc, Kormos és Rácz mind a 30 bajnoki mérkőzésen játszott. A nagyszerű sikerben nem kis része volt a játékosok jó felkészültségén kívül a csapatszellemnek, a kitűnő vezetésnek, na és nem utolsósorban Kőmíves Imre edző – az SVSE 1936-os olimpiai kerettagja – remek, szakszerű munkájának.

Az SVSE ötven év múltán nyert újra aranyérmet az NB III-ban. A két csapat közös ünneplése méltó lenne a klub hagyományaihoz.

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Admin

9400. Sopron
Ferenczy János utca. 2.

soproni.jatekvezetok@gmail.com

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 169920
Hónap: 2327
Nap: 162